2016/09/18


utolsó rész: open ending, mert még talán írok egy folytatást. meg amúgy is, legalább ezt megérdemelték?? és ha már minden van benne, akkor cabeswaren is kellett. mer' hát.. no.
the raven cycle | kavinsky/ronan | nyomokban gansey/ronant tartalmazhat | canon divergence egy pöppet | hurt/comfort


Mikor Ronan Kavinsky mellett ébredt, összegabalyodott lábbal és olyan nagyon közel hozzá, hogy Ronan pulzusa az egekbe szökött, már megbánta, hogy nem hallgatott a Racionális Ronanre, aki az első pillanatban lelécelt volna. A zene halkan szólt csak, de még mindig sötétség és erős fűszerszag uralkodott a szobában.
Ronan élesen beszívta a levegőt, és igyekezett óvatosan kiszabadulni Kavinsky karjai alól. Remélte, hogy a fiú nem ébred fel, úgy megspórolna egy kínos beszélgetést.
Csendesen felállt az ágyról, kiosont a szobából. Még egy utolsó pillantást azért vetett Kavinskyre; az úgy feküdt, mintha Ronan még mindig mellette lenne, ajka szétnyílt, vonásai kisimultak. Így nem hasonlított arra a Kavinskyre, akit Ronan megismert.

Másnap Ronan a szokásosnál jóval önfeledtebben sétált be az Aglionbyba; ez volt az év utolsó iskolai napja, ő pedig vélhetőleg mindenből átment, és mindent összevetve, nem is volt annyira rossz az elmúlt kétszázkilencvennyolc nap.
Gyűrött, fehér inget viselt, az aglionbyos nyakkendő hanyagul lógott rajta – csak félig-meddig kötötte meg –, és a szokásos, sötétkék farmerjét húzta fel. Mellette Adam hasonlóan festett, míg Gansey kifogástalan öltözékét össze sem lehetett mérni az övéjükkel. De ők már rég le is tettek arról, hogy Ganseyhez hasonlítsák magukat.
A diákok a sportcsarnokban gyülekeztek, hogy meghallgassák az igazgató végtelenül hosszúra nyújtott beszédét, mint minden egyes évben, majd elbúcsúztassák a ballagókat, és végre belevethessék magukat a nyári szünetbe.
Most Blue is ott volt, félszegen ácsorgott a szülők mellett, és észre sem vette Ronanéket, mikor besodródtak a tömeggel. Adam megpróbált odaintegetni neki, de valahányszor megemelte a kezét, valaki belerohant, majd sűrű bocsánatkérések közepette továbbvágtázott.
Aztán Kavinsky is feltűnt, az ingjén csak középen volt három gomb, és azok is alig tartották össze, a nyakkendője a vállán lógott, a haja össze-vissza meredezett, és Ronan alig bírta elszakítani tőle a tekintetét. Tudta, hogy Gansey őt figyeli, amint Kavinskyt méregeti, de nem zavartatta magát.
Beálltak a számukra kijelölt sorba. Kavinsky feléjük fordította a fejét, és elégedett vigyor terült el az arcán, Ronan pedig összeszorított állkapoccsal, szigorúan maga elé bámult, bár szinte égette Kavinsky pillantása.
– Kavinsky készül valamire – mondta Gansey Ronannek, de helyette Adam válaszolt.
– Valószínűleg arra, hogy lesmárolja Ronant.
– Adam! – förmedt rá Gansey, és közben a szeme sarkából Ronan reakcióját figyelte.
– Már megtörtént – vont vállat Ronan, és Adam arckifejezését látva, igencsak betaláltak a szavai.
– Ti már...
– Csak egyszer – szakította félbe Gansey Adamet gyorsan, mire Ronan szemöldöke a magasba szökött.
– Ha őszinték akarunk lenni, akkor idáig úgy kábé négyszer.
Ronan kijelentését döbbent csend követte, csak a csarnokban lévő, további ötszáz gyerek ordítását lehetett hallani. Gansey már éppen nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, mikor az igazgató megköszörülte a torkát, és megkopogtatta a mikrofont.
A percek lassan vánszorogtak, és a feszültség csak úgy szikrázott a három fiú között, Ronan alig várta, hogy vége legyen a hercehurcának, és köddé válhasson. Azt sem bánta volna, ha Kavinskyvel kell elmennie.
Declan: Ronan, nagyon ajánlom, hogy ne nálad legyen a kocsi!
Ronan fél szemmel rápillantott a telefonjára, és elégedett vigyorral nyugtázta, hogy Declan – bár kisebb fáziskéséssel –, de teljesen ki volt borulva.
Ronan: látom, nem gyakran jársz le a garázsba, bátyus
Ronan nem tartott Declantől, mindig is erősebb volt nála.
– Mi történt? – súgta Gansey, az SMS-ekre utalva.
– Csak Declan – nyugattata meg Ronan, és megmutatta neki az üzeneteket.
– Nem kellett volna ezt tennünk – Gansey hangján érződött, hogy rendesen megbánta már a dolgot, elvégre mindig ő volt a felnőtt kettejük közül. Ő vigyázott Ronanre, még ha ezt Ronan semmi pénzért sem ismerte volna el.
– Lazíts, rólad nem tud.
Látszólag Ronan nem értette meg, hogy Gansey a legkevésbé sem a lebukástól félt, sokkal inkább a saját eszméit gyászolta. Azzal nyugtatta magát, hogy Ronan nélküle is megtette volna ezt, így legalább örülhet, hogy ott volt, és senkinek nem esett komolyabb baja.
Kavinsky: a beszéd után, az öltözőkben
Ronan megpróbálta úgy megnézni a mobilját, hogy Gansey ne lássa, Kavinsky írt. Nagyon úgy festett, hogy sikerült neki, mivel Ganseyt túlságosan is lefoglalta az önsajnálat.
Felpillantott Kavinskyre, akinek így csak a hátát látta, de Ronan arra a következtetésre jutott, hogy ez nem egy kérdés volt, így nem válaszolt.
Az igazgató beszéde félelmetesen lassan vánszorgott el, Ronan még csak fél füllel sem figyelt oda, az inge ujját birizgálta, és a karkötőivel játszott. Aztán egyszer csak mindenki tapsviharban tört ki, a tömeg oszladozni kezdett, Ronan pedig észrevétlenül elsodródott Gansey és Adam mellől, és kisurrant a hátsó ajtón, ami egyenesen az öltözőkhöz vezetett.
Kavinsky már a padon feküdt, lustán pislogott fel a koszos mennyezetre, a szájában egy meg nem gyújtott cigaretta pihent. Az ingét már teljesen kigombolta, mindkét oldalon lelógott a vékony, fehér anyag a padlóra, Kavinsky bordái pedig úgy nyomódtak hófehér bőréhez, mintha menten átvághatnák azt.
– Mit akarsz? – kérdezte Ronan nyersen, és karba font kézzel nekidőlt a falnak; eszébe sem jutott közelebb menni Kavinskyhez.
– Semmit – vonta meg a vállát hanyagul Kavinsky, és felült a padon. Az inge előreesett, és bár már teljesen eltakarta a testét, az ablakon beáramló fénytől az anyag átlátszóvá vált, és Ronan tisztán látta Kavinsky felsőtestének körvonalait. – Gondoltam, van kedved velem lenni.
Ronannek nem volt ereje tagadni a dolgot.
– Átjöhetnél ma is.
– Átmehetnék – érett egyet Ronan, mire Kavinsky halványan bazsalyogva felé fordult. Ronant még mindig kirázta a hideg Kavsinky mosolyától.
Ronan a Kavinsky kezében tartott napszemüvegre pillantott. Ha nem ismerte volna ennyire jól, ha nem álmodott volna vele heteken keresztül, akkor nem fedezte volna fel a különbséget. De ez nem ugyanaz a napszemüveg volt.
– Az meg honnan van? – kérdezte élesen Ronan. Kavinsky értetlenkedve követte a fiú tekintetét, majd leblokkoltan meredt a tárgyra.
– Vettem.
– Vetted? – Ronan hangja rideg volt és érzelemmentes. Mindketten tudták, hogy Kavinsky nem vette. Mert Kavinsky nem vesz semmit. Ő lop.
Ronan mérgesen ellökte magát a faltól, és kiviharzott az öltözőből. Hallotta, amint Kavinky utána rohan.
– Lynch! – Ronan dühödten megpördült, és két nagy lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot.
– Most nagyon jól figyelj rám, Kavinsky! Ez volt az utolsó húzásod. Ennyi volt, végeztem veled. Többet nem akarlak látni, ezt jól vésd az eszedbe! Ha még egyszer álmodni mersz valamit magadnak, magam fojtalak meg! És élvezni fogom – sziszegte Ronan Kavinsky arcába, mire a fiú arcvonásai megkeményedtek.
– Rendben.
Ronan letett arról, hogy bemos neki, csak hátat fordított, és maga mögött hagyta.

Ronan berontott a Monmouth épületébe, és először igazán remélte, hogy Gansey ott várja. De nem várta ott, senki sem volt otthon, még Noah sem. Arra gondolt, hogy talán mind elmentek Ninóhoz, de ahhoz már túl nagy volt a büszkesége, hogy felhívja Ganseyt. Inkább csendben szenvedett. Igazság szerint elég nagy robajjal; először csak a cipőit rúgta le, majd pedig az egyik könyvespolccal került közelebbi ismeretségbe az ökle. Miután a falnak is rendesen ellátta a baját, lerogyott a földre, és érezte, amint a könnyek, amelyek már sohasem fognak lefolyni az arcán, belülről felemésztik. Végtelen ürességet érzett.
Aztán megcsörrent a telefonja, és ő gondolkodás nélkül felvette, amikor meglátta Gansey nevét.
– Gansey – mondta fojtott hangon.
– Oh, nem, igazából Blue – a lány hangja minden életkedvet elvett Ronantől. Nem mintha nem kedvelte volna Blue-t, de abban a pillanatban mindennél nagyobb szüksége volt Ganseyre.
– Tudnád adni Ganseyt?
– Ööö, most nem egészen alkalmas. Csak azért hívtalak, hogy meggyőződjek róla, jól vagy. Gansey... meg mi is... szóval...
– Oké, nem gáz, kösz.
Azzal letette, és messzire hajította a telefonját. A készülék éles csattanás kíséretében landolt az íróasztal előtt, és távolról nagyon úgy tűnt, hogy nem tett neki jót a repülés; darabokban hevert a padlón.
Ronan nagyot sóhajtott, majd feltápászkodott. A lába öntudatlanul is Gansey szobája felé vitte, és ő erőtlenül elterült a fiú ágyán – pont, mint kiskorukban. Mikor még nem fenyegette őket annak a veszélye, hogy Ronan darazsakkal álmodik, és nyugodtan aludhattak együtt, vagy akár egy szobában, vagy akár egy lakásban. Ronan már lassan attól is rettegett, hogy Gansey közelében legyen.
Most azonban egy pillanat alatt álomba merült, még ha ez azt is jelentette, hogy csak sötétet látott, és Cabeswater sem gyötörte képtelen képekkel. Még Kavinsky is távol maradt tőle.

Gansey szótlanul ült az íróasztalánál, és néha átpillantott a válla felett, hogy meggyőződjön róla, Ronan jól van, és tényleg valóságos. Milyen rég is látta sebezhetőnek és nyíltnak Ronan arcát!
Ronan a másik oldalára hengeredett, és olyan erővel kulcsolta ujjait Gansey párnájára, hogy remegni kezdett a keze, majd egy másodperccel később ellazult. Gansey sóhajtva visszafordult a naplójához, és tehetetlenségében pár háromszöget rajzolt a lap szélére.
Igyekezett Glendowerre koncentrálni, de Ronan folyton elvonta a figyelmét.
Aztán Ronan egyszer csak felébredt. Először nagyot ásított, majd pedig nyögve felült. Tekintete rögtön találkozott Ganseyével.
– Haver, eszméletlen kemény ez a matrac – jegyezte meg, mire Gansey halkan nevetni kezdett.
– Bevallom, nem számítottam rá, hogy itt talállak.
– Hát, elálmosodtam, közelebb volt az ágyad – vonta meg a vállát érdektelenül Ronan, és kimászott a takaró alól.
– Mármint, hogy itthon talállak. Megint eltűntél.
– Többet nem fogok – biztosította keserűen Ronan.
Gansey lassan bólintott, és Ronan igazán hálás volt neki, hogy nem kérdezett semmit. Mégis, ő beszélni kezdett.
– Kavinsky megint álmodott. Semmiség, Cabeswater valószínűleg meg sem érezte, de vajon mikor jön el a pillanat, amikor már semmi sem elég neki, és mittudomén... álmodik magának egy teljesen új világot? Vagy bármit, amit Cabeswater már nem bír el? – Ronan kétségei megállíthatatlanul buktak elő, mialatt Gansey figyelmesen hallgatta.
– Tudod, hogy mit gondolok róla.
– Tudom.
Gansey átült Ronan mellé az ágyra, és hosszú percekig csendben figyelték, amint a napsugarak megtörnek az ablaküvegen, és a lábuk előtt a földre vetülnek. Gansey előrenyújtotta a kezét, és az ujjbegyeire vetülő napfénnyel játszott, Ronan pedig elmerengve figyelte.
– Asszem’ átöltözöm, és átmegyek Adamhez.
– Jól teszed – felelte Gansey, és mindketten felálltak.

Adam félig leragadt szemmel nyitott ajtót; Ronan fél órát dörömbölt, mire Adam egyáltalán felébredt.
– Bocs, nem tudtam, hogy alszol – füllentette Ronan, mire Adam látványosan megforgatta a szemét.
– Ja, a huszonharmadik kopogásnál sem esett le, mi? – Adam arrébbállt, utat engedve Ronannek. – Gyere be.
– Otthonos – jegyezte meg Ronan gúnyosan, mikor megpillantotta az elhasznált matracot. A nyelve hegyén volt már jó pár sértés, de most visszafojtotta azokat.
– Megteszi – vonta meg a vállát Adam, miközben becsapta az ajtót Ronan mögött.
– Mikor kelsz?
Adam a karórájára pillantott, és nehéz sóhaj hagyta el a száját.
– Másfél óra múlva.
Ronan sután bólintott, és lehuppant a matracra. Az a kelleténél jóval keményebbnek bizonyult.
Adam szakadt törölközőt feszített ki az ablak elé, hogy ne jöjjön be a fény, de a szoba még így is lágy világosságban úszott, az elvileg falra szerelhető könyvespolcok pedig egy megviselt komód tetején pihentek. A matrac a szoba közepén árválkodott, lepedő nem volt rajta, egy párna és egy huzat nélküli takaró járt csak hozzá.
Ronan csendben felmérte a terepet, legutóbb akkor járt itt, mikor kiadták Adamnek; most legalább egy fokkal kevesebb volt a pókhálók száma.
– Az autószerelőhöz mész? – kérdezte Ronan egy idő után, mikor Adam a nagy álldogálásban majdnem elaludt.
– Ööö, én... ja – Adam megrázta magát. – Miért vagy itt, Ronan?
– Meglátogatlak – felelte Ronan egyből, és gond nélkül állta Adam tekintetét. A fiú szeme csillogott, alatta sötét karikák húzódtak, és látszólag semmire sem vágyott jobban, minthogy bedőlhessen az ágyába. Ronan kicsit rosszul is érezte magát, amiért feltartja.
– Oké. És van valami különösebb oka a látogatásodnak?
Ronan a fejét rázva vont vállat, maga sem tudta.
Adam sóhajtva elindult Ronan felé, majd lerogyott mellé. Az ágy még kettejük súlyának is makacsul ellenállt; betont idéző szilárdsággal tartotta őket.
– Bocs. Mindenért. Amiért hülye voltam – mondta Adam hosszúra nyújtva a szavakat, tagoltan. – Ezért jöttél, nem? A bocsánatkérésemért.
Ronannek talán meg kellett volna sértődnie, de helyette szótlanul vakarta az állát; a borostája sértette a kezét.
– Ha ennyi lenne...
Adam nem fejezte be a mondatot, de Ronan kérdés nélkül felállt.
– Ronan! – szólt utána Adam, mikor Ronannek már a kilincsen volt a keze. – Kösz, hogy benéztél.
– Helló, Adam.

Ronan a sziklakiszögellésen ült, lába a semmiben himbálódzott, jéghideg szél süvített mellette, az óceán pedig barátságtalanul tombolt alatta.
Hátradőlt a hűvös és alacsony fűben, és onnan figyelte a lassan mozgó, sötét felhőket. Néha feltűnt közöttük a nap, és fényesen mosolygott Ronanre.
Ronan olyankor szabadnak érezte magát.

Július 4.

Ronan és Gansey a makett közepén ültek, az óra éppen akkor ütött hajnali egyet. Gansey egy könyvet olvasgatott, alig egy órája még a házakat igazgatta. Ronan Láncfűrésszel játszott, és már harmadszorra kezdett rezegni a telefonja. Néha Noah is halványan megjelent közöttük, majd tovaúszott az éjszakai sötétségbe.
Kavinsky: ma lesz a bulim.
Kavinsky: csak gondoltam, szólok
Kavinsky: nehogy elfelejtsd, lynch ;)
– Hagyd rá, hadd próbálkozzon – mondta Gansey, fel sem nézve a könyvéből. Ronan nem tudta, hogy mit olvas, de felismerte a benne lévő képeket: Glendower sírjának feltételezhető megjelölései.
– Szerintem ez már zaklatásnak minősül – felelte Ronan.
– Találtam valamit, és szerintem még ma utána kéne járnunk. Egy barlang az. Még nem tudom, hogy mi lehet ott, de ígéretesnek tűnik.
Ronan beleegyezően bólintott, és a könyvért nyúlt. Gansey odaadta neki, és egy nyögés kíséretében a feje tetejére tolta a szemüvegét. Ronan átfutotta a sorokat, amelyeket olyan nyelvezettel írtak, hogy még Ronan legéberebb állapotában is gondot okozna a megértésük, nemhogy akkor. Sosem értette, Gansey hogyan csinálja.
– Aha. Tök izgalmas – azzal visszanyújtotta a könyvet Ganseynek, aki egy mozdulattal becsukta, és oldalra hajította.
Kavinsky: jössz?
Ronan lenémította a telefonját.
– Asszem’ lelépek aludni – Gansey komótosan feltápászkodott, és ásítva a szobája felé indult. – Jó éjt! – szólt még vissza az ajtóból.
– Jó éjt!
Kavinsky: ott várlak ;)

Ronan az egész éjszakát ébren töltötte. Néha félálomban lefeküdt a padlóra, és az asztali lámpa reszkető fényét figyelte a plafonon. Lassan dobolt az ujjaival a durva faborításon, és néha még halkan dúdolt is mellé. Olyan volt ez, mintha sosem aludt volna, mintha az álmai sohasem üldözték volna. Csak az egyszerű ébrenlét volt és ő, egymásba fonódtak, és nem engedték el a másikat; legalábbis Ronan úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta. És talán az is múlott.
Aztán hajnalhasadásra riadt, és arra eszmélt, hogy a gondolatai oly messze barangolnak, mint még soha, csak az arcát simogató finom melegség térítette észhez.
Feltápászkodott, nyújtózott egyet, miközben Láncfűrész a tollait igazgatta.
Még egyszer, utoljára. Még egyszer eltűnök.
Ronan Gansey szobájának ajtajára pillantott, és tudta, hogy a barátja meg fogja érteni.
Július 4, Kavinsky.
A BMW hangosan sikított, mikor Ronan lefékezett a vásártér mellett. Alig volt még nyolc óra, az előkészületeket azonban már megkezdték: sörös bódékat emeltek, lámpákat szereltek fel az versenypálya mellé. De Kavinskynek nyoma sem volt, és Ronan nem is bánta.
Nem tudta, miért ment oda. Kavinsky nem jelentett neki semmit, nem jelenthetett, hisz oly különbözőek és távoliak voltak. Mégis Ronan érezte, hogy a sorsuk összefonódott, ráleltek valakire, aki túl lehetetlen volt ahhoz, hogy a világ befogadja.
Ronan dél körül a bódék között tévelygett, vattacukor- és alkohol szaga terjengett a forróságban, a fülledt levegőben minden sokkal kábítóbbnak hatott.
Kisgyermekek rohangásztak körülötte, anyukák és apukák futottak utánuk, kezükben minimum egy – a maximum túl sok volt ahhoz, hogy Ronan meg tudja határozni – hatalmas plüssmackóval a hónuk alatt.
Egy férfi fából faragott figurákat árult egy asztalnál; sötét és világos alakok voltak, az egyik egy horgászó férfit ábrázolt, a másik egy alvó, a sapkáját az arcára hajtó alakot. Egy kisfiú óvatosan megérintette az egyiket, mire a férfi szélesen rámosolygott.
Ronan hátat fordított a standnak, és keresett egy sörös bódét.
– Egyet a legdrágábból – vetette oda az árusnak, aki erre alaposan végigmérte. Ronan felvont szemöldökkel várta, hogy a nő befejezze a bámulást, majd megismételte a rendelését. – A legdrágábból. – A legkevésbé sem érdekelte, mekkora seggfejnek tűnhet.
A nő látszólag még egyszer elgondolkozott, vajon Ronan kiskorú-e, majd úgy döntött, hogy nem foglalkozik a dologgal. Pár órán belül úgyis mindegyik tinédzser alkoholtól fog bűzleni, lehetetlen lesz megállapítani, hogy ki adta el nekik a piát.
Levágott a fiú elé egy műanyagpoharat, amiben halványbarna folyadék lötykölődött, a tetején meg vastag habréteg ült – egy része le is csorgott a pohárszélén. Pezsegve szétfolyt a pulton, Ronan pedig mozdulatlanul figyelte, majd kérdés nélküli letett néhány bankjegyet mellé. Jóval többet, mint amennyibe a sör kerülhetett, de még mielőtt akár elakadhatott volna a nő lélegzete, Ronan lelépett.
Felhajtotta. Savanyúbb volt, mint az átlagos, de ezen kívül ugyanolyan unalmasnak és hatástalannak érezte, mint a többit.
Kavinsky: örülök, hogy eljöttél ;)
Ronan körülnézett, de Kavinskynek nyoma sem volt, és az álombandája tagjait se látta. A fehér Mitsubishi se parkolt egyik fa árnyékában sem. Ronan visszafojtott egy fásult sóhajt, és elfogadta, hogy Kavinsky a világon mindenről tud.
Ronan kezdett attól tartani, hogy ő jelentette a világot Kavinskynek. Mégis inkább mámorral öntötte el a gondolat, mintsem félelemmel.
Ronan: csak a sörért jöttem.
Kavinsky: nem is szereted a sört.
Fogalma sem volt, Kavinsky honnan tudhatta.
Ronan: nem is.
Kavinsky: ez most egyetértés volt?
Ronan: talán.
Kavinsky: lynch.
Ronan eltette a telefonját, és leült a vásártér közepére kipakolt padok egyikére.

Kavinsky a versenypálya végén parkolt, alsó ajkán egy fogpiszkálót egyensúlyozott, miközben a délutáni nyugodtságot lassan felváltotta a dübörgő zenével párosuló szokásos, július negyediki éjszakai vadság. A kisgyermekek és szülők eltűntek, helyette ordibáló (és többnyire már enyhén illuminált állapotban lévő) tinédzserek és huszonévesek jelentek meg. Sokan a pálya szélén álltak és üvöltöttek, vészesen közel az elsuhanó autókhoz. A sofőrök eszméletlen sebességgel száguldottak át a leszálló sötétségen, pedig ez még csak a bemelegítés volt.
Kavinsky fásultan figyelte, amint rádudálnak; azt akarták, hogy beszálljon, mert csak akkor kezdődött meg az igazi verseny. Mert Kavinsky verhetetlen volt, de mégis mindenki bízott abban, hogy ez a július negyedike más lesz.
Kavinsky pedig tudta, hogy más lesz.
Egy BMW gördült be mellé, és bár Kavinsky nem látott át a sötétített üvegen, pontosan tudta, hogy ki ül a volán mögött. Ijesztő vigyor terült szét az arcán, miközben beindította a kocsit. A Mitsubishi felbődült, és mindketten a gázra léptek.
Tudták, hogy Ronan fog győzni, mégis úgy versenyeztek, mintha nem lennének biztosak a kimenetelben.
Már csak az üdvrivalgás hallatszódott, mikor Ronan maga mögött hagyta Kavinskyt.
A Mitsubishi lassított, és követte a BMW-t, amint tett egy száznyolcvan fokos fordulatot, és újra ráfordult a pályára. Kavinsky szemében megszállott fény csillant.
Ronan letekerte az ablakot: a pálya fölé akasztott lámpások fénye fakóra festették az arcát, még az átlagosnál is fakóbbra.
– Istenek vagyunk, Lynch! – kurjantotta Kavinsky, az utolsó szó már nevetésbe fulladt. – Kibaszott Istenek!
Ronan öblösen felröhögött, és élvezte, hogy nem képes utálni Kavinskyt. Talán csak egy éjszaka erejéig, vagy örökre, de Ronan és Kavinsky összetartoztak. Talán csak az álmaikban, vagy a pályán, vagy igazából sehol sem. Ronan többé már azt is nehezen tudta megállapítani, hogy létezik-e az a sok dolog, ami körülveszi? Kavinsky, az autó, az ordító emberek...
A következő pillanatban kilőttek, a szél bevágott az ablakon, Ronannek pedig össze kellett húznia a szemét, hogy lásson valamit. Aztán többé már nem akart látni; lehunyt szemmel vezetett tovább.

A halál csak egy unalmas mellékhatás.


9 megjegyzés:

  1. *beesik két év késéssel és starbucksszal* az idő körkörös

    tetszett. kavinskyt szeretem, de főleg, ahogy a fandom árnyalja a karakterét, meg amúgy disszertációt tudnék róla írni még mindig, de az félek, meghaladná a karakterlimitet

    nem shippelem már a rovinskyt, nem látom, merre lehetne még elvinni a dinamikájukat, igazából minden ilyen kánon divergens fic ugyanarra a narratívára épül; persze nem azt mondom, hogy nem lehet előadni egy ilyet igényesen, hiszen te is ezt tetted

    letisztult a stílusod, a karakterábrázolás rendben volt, és tényleg jól összeraktad az egészet; amit egy ilyen koncepcióból ki lehet hozni, azt neked sikerült

    technikai, magánjellegű szociális problémám, hogy nem volt feltüntetve, pontosan milyen tekintetben divergens a fic, szóval hol és hogyan válik el a kánontól, ez az elején kicsit nehezítette a megértést, egy rövid ismertető a fic leírásába nem ártott volna szerintem

    elméleti, magán jellegű szociális problémám, hogy hiányoltam a :( dream :( packet :( kavinsky :( körül :( mert :( reménytelen :( vagyok :(

    írj még azért ficeket, bármilyen fandomban, mert van hozzá érzéked, ami pedig ezt a fandomot illeti, a személyes teredbe egy nagy karlendítéssel most beletenyerelek, és megkérdezem, hogy tulajdonképpen shippeled a pynchet? :D

    pár napon belül eljutok oda, hogy kitegyelek magamhoz a cserék közé, ha van kedved, te is megtisztelhetsz c:

    puszi, lara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mennyire lehet este, hogy azt, hogy *magánjellegű kétféle variánsban is leírom? :D

      Törlés
    2. halihóó (úgy mellékesen megjegyzem, talán ez volt életem leghasznosabb hozzászólása. nem mintha olyan sokat kaptam volna. de érted. na mindegy.)
      bármikor szívesen meghallgatom ám azt a kavinsky disszertációt, jómagam is oldalakat tudnék róla írni. :D már csak az, ahogy elszív egy csikket minimum hat bekezdéses elemzésre szorul.
      én úgy estem bele a fandomba, hogy fogalmam sem volt, mi vár rám, és bár nagy multishipper vagyok, az első könyvben eszembe se jutott összeboronálni a fiúkat, aztán pedig mikor megkaptam a rovinskyt, éltem-haltam érte. és aztán otp lett. és azóta úgy nem nagyon ereszt. ~én se nagyon látom, hova mehetett volna a kapcsolatuk, de azért egy szép álom marad ez az egész ship. :D
      oh, oké: akkor legközelebb írunk elé egy rövid ismertetőt. köszi a tanácsot~
      tudoooom, a dream pack az nagyon kimaradt nekem, de többé már nem akarom elhanyagolni őket, mert ???? imádom őket
      és nyugodtan tenyereljél :D az igazat megvallva, mindenkit shippelek mindenkivel, így hát a pynch is közéjük tartozik. de a rovinsky és ronsey mindig a szívem csücskei lesznek.
      (ennek ellenére heveny nyáladzásba kezdek, ha meglátok egy pynch fanartot. és bármilyen pynch fanfictionre is vevő vagyok.)
      &természetesen, mindjárt ki is raklak :D

      Törlés
    3. (Na igen, kavinskyt hajnalig lehetne fejtegetni, főleg mert a könyvben igazából alig volt több egy csinos cselekmenyelemnél és sokáig tart headcanonokkal befoltozni azt a keveset, amit tudunk róla #ForeverSaltyAboutJosephKavinsky2k16)

      Nekem is a rovinsky volt az első hollóshipem, haha :D (aztán ahogy eltávolodtam a fandomtól-könyvektől, ez is lekopott rólam, meg a fandom nagy része is lekaparja az arcod, ha szereted kavinskyt, szóval inkább, hagytam)

      ((két zárójelben talán illene coming outolnom, hogy én?? Népszerűtlen vélemény alert!! Sosem shippeltem?? A pynchet?? Egyszerűen nem láttam közöttük a kémiát?? Még a hollókirályban is szárazak voltak nekem?? Még csak nem is szeretem adamet?? És a hollókirály után ronant sem??))

      (Nekem egyébiránt ha ilyen random crackshipet kellene választanom a fandomban, az adansey a befutó, meg ilyen még az orla x helen, mert csak)

      Amúgy örülök, hogy segíthettem, most olyan hasznosnak érzem magam, még a térdem is belepirult c:

      Törlés
    4. (kavinsky :()
      ohhh, tudom. de mostanában kicsit elfogadóbbak lettek, azt hiszem :D
      ((tudoooom, mikor először hallottam róluk én csak így "???", és biztos voltam benne, hogy csak egy fandom által shippelt ship, és akkor így összejöttek, én meg így dafuk. aztán meg rájöttem, hogy nekem oké, mert olyan multishipper vagyok, mint a. érted. :D adam nekem nagyon bae volt az első könyvben, aztán a másodikban eltávolodtam tőle, és azóta se nagyon találtam vissza hozzá. és saaaays what, szegény ronan :D amúgy én imádom mindegyikőjüket (noah, adam, ronan, gansey), de gansey az abszolút favorit.))
      (oké, adansey az nagyon on point ship, de nekem valahogy nem :D viszont látom a potenciált. és orla x helen??? ♥-♥ erre se gondoltam még, de wow, nagyon tetszik :D)

      Törlés
  2. Hali, kis fázis késéssel beestem~
    És hú, nem tudom, hol kezdjem. Egy kicsit belekavarodtam a végére, mert most már végképp nem tudom, hol képzeled el ennek a történetnek a cselekményét időben. Mármint a TDT nyáron játszódik, akkor ez most azon a nyáron végződött, vagy a következőn, és lehet csak én vagyok béna? XD (Mármint tényleg lehet.)
    Plusz fennakadtam egy picit olyanokon, hogy Ganseynek amúgy nincs külön szobája a Monmouthban, ő lakik a gyártósor helyén (vagyis ott az ágya meg az íróasztala, ha ezt lehet lakásnak nevezni xD), a két régi irodahelyiség meg Ronan és Noah szobája, meg van a fürdőszoba-konyha. És Ronant csak sört inni látjuk a könyvekben. Nade, ezek nem olyan dolgok, amiket én nem követtem el más fandomokban, szóval semmi gond, csak szólni akartam, remélem, nem bántó vagy valami, mert nem annak szánom :O
    Az előző fejezet parázslása után ez valahogy elhamvadt nekem, nem is tudom, miért, talán nem jókor olvastam. Mindenesetre a stílusod nagyon olvasatja magát, és nem kell erőlködni közben, hogy elképzeljem, ami történik, szóval csak így tovább, érdeklődve várom, ha alkotsz még valamit a fandomban~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Halii~
      Főleg azért kapott canon divergence taget, mert bár a TDT-re épül, de azért tök más. :D Lásd: nem nyár. Feljebb már írták, hogy akkor lehettem volna már olyan kedves, és feltüntethettem volna a hülye változtatásaimat, de na, első próba volt.
      És akkor már alkotói szabadságot is adtam magamnak minden más téren is XD bocsánat érte, legközelebb talán már nem lesz ekkora canon divergence, vagy ha igen, méltóztatom kiírni, hogy hé, amúgy ez itt meg itt olyan, amilyen, ne várjatok könyvhűséget.
      Nagyon köszönöm a kommentet, sokat segítesz, szóval köszi, hogy elolvastad. <3

      Törlés
  3. Szia! Bocsáss meg, amiért - itt is - zaklatlak, de szeretnék írni neked privátban egy kérdést, mehet a tumblr fiókodba, vagy esetleg kaphatok egy e-mail címet? qoq

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon sajnálom, hogy nem vettem észre a chatben az üzenetet, mostanában nem vagyok gyakori látogató erre felé. :D Egyébként pedig az email címem lighterttdark@gmail.com, de tumblrön is nyugodtan írhatsz.

      Törlés